Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a horkolás oka valamilyen mértékű légúti elzáródás, mely alvás közben jön létre, ám a horkolás oka valójában az, ami ezt a légúti elzáródást okozza.
Az alvás közben történő részleges légúti elzáródást a felső légutak lágy szövetei, illetve azok túlzott ellazulása okozza, ez a horkolás oka, ám ennek az állapotnak a kialakulása is létrejön valamiért.
A horkolás oka leggyakrabban adottság kérdése, vannak emberek, akiknél a felső légúti szövetek izomtónusa nem elég erős, az ő esetükben a horkolás elleni spray nagyon hatékony, teljesen képes megszüntetni a horkolást.
A fenti állapotot azonban súlyosbítja, ha az egyén túlsúllyal küzd, hiszen a felesleges zsírszövetek a garatizomzat és a nyálkahártya közé is lerakódnak, ezzel téve még keskenyebbé a levegő útját, ezáltal a horkolás oka már halmozottan jelentkezik.
A horkolás oka lehet még szervi elváltozás, melyek közül leggyakoribb az orrsövényferdülés, valamint a megnagyobbodott orrmandulák, továbbá horkolás oka lehet az állkapocs rendellenes fejlődése, amikor az alsó rész jóval hátrébb található, ez szintén akadályozza az alvás közbeni légzést.
Előfordul, hogy a horkolás oka vegyi eredetű, tehát valamilyen szervezetbe vitt vegyianyag idézi elő a felső légúti renyhe izomtónust. Ezek lehetnek különböző gyógyszerek, izgatószerek, nyugtatók vagy altatók. Ugyanebbe a kategóriába tartozik, amikor a horkolás oka a túlzott alkoholfogyasztás, illetve drogfogyasztás.
Ritkábban esik szó arról, hogy a horkolás oka lehet a dohányzás. Egy dohányzó ember torok nyálkahártyája sokkal duzzadtabb a normál állapotnál, ez szintén hozzájárul a levegő útjának szűkítéséhez. Néha gyulladásos állapotok is kialakulhatnak erős dohányzás esetén, ez szintén lehet a horkolás oka. Ebben az esetben érdemes a dohányzást csökkenteni vagy abbahagyni, jó eséllyel pár héten belül megszűnik a horkolás, illetve az alvászavar.
Az allergia egyértelműen lehet a horkolás oka, hiszen az allergén anyagok hatására az orr nyálkahártya gyulladt lehet, ami nyilvánvalóan szűkíti a levegő útját.
Nem ritka eset, hogy a horkolás oka nem egyetlen tényezőből áll, hanem több ok halmozódik, ilyenkor a helyzet veszélyesebb, a szövődmények könnyebben kialakulhatnak. A leggyakoribb halmozódás, amikor a horkolás oka mellé túlsúly vagy túlzott alkoholfogyasztás, illetve dohányzás társul. Ilyenkor a horkolás oka ellen tenni kell valamit, nem elegendő egy horkolás elleni spray használata, hanem az életvitelen is muszáj változtatni a gyógyulás reményében.
Forrás:
http://www.webbeteg.hu/cikkek/apnoe/1927/a-horkolas-komoly-betegseg-tunete-is-lehet
http://www.vital.hu/themes/sick/pulmo1.htm
Copyright © 1998-2009 horkolas-horkolni.hu. Minden jog fenntartva. | Az oldal részei nem másolhatók a DrNatura Kft. írásos beleegyezése nélkül. | A honlapot szerkesztette: PLAT4M